Nemrégiben egy ismerősöm – arcán amolyan kaján „na ugye” kifejezéssel – szembesített a nagy igazsággal: az antioxidánsok növelik a rákos megbetegedés kiakakulásának kockázatát! Tévézett a drága... Az RTL Klub híradójában a Népszabadság egy „friss hírére” hivatkozva elmondták, hogy „amerikai orvosok szerint” az antioxidánsok akár karcinogén hatást is kifejthetnek. Nem hallgathatom el, hogy az újság egy valóban létező amerikai orvosi szaklapban valóban megjelent tanulmányra hivatkozik, nem csak úgy általában amerikai orvosokat említ (amúgy nem ez volt az első eset, hogy „amerikai orvosokra”, „amerikai orvoscsoportra”, „amerikai kutatókra” hivatkozva hasonló kósza rövidhír röppen fel valahol).
Február elején jómagam is találkoztam ezzel az infóval kevenc hírportálomon, sőt legyűrve minden ellenérzésemet, este leültem a kanapéra és tisztességesen végig is néztem a híradót. A riporter elkapott egy „folyosói dokit” (meggyőző háttérkörnyezet, sürgő-forgó nővérkék, ődöngve várakozó páciensek...), aki szemrebbenés nélkül elénk tárta a nagy titkot: „egyes antioxidánsok csökkenthetik bizonyos kemoterápiás készítmények hatását”.
NESZE NEKED, kedves Gyógyulni Vágyó, kedves Aggódó Rokon! Ha eddig reménykedtél, ha eddig bizakodtál, most aztán felejtsd el! Vedd tudomásul: meg fogsz dögleni, meg fog dögleni minden szeretted!
Nem vagyok az antioxidánsok apostola, „csupán” családilag érintett vagyok. Nem vagyok hozzáértő sem, egyszerűen csak érdeklődő, aki nyitott füllel, nyitott szemmel és főleg nyitot lélekkel viszonyul a nagyvilág dolgaihoz.
Így aztán családomban többé-kevésbé tudtam kezelni a témát. Legmeggyőzőbb érvem persze az tudott lenni, hogy amennyiben ez egy komoly figyelmet érdemlő dolog lenne, akkor bizonyára más tévétársaságoknál, számos más orgánumban is kiemelt helyen szerepelt volna – márpedig azóta se uralta el a világsajtót...
Néhány éve volt szerencsém meghallgatni Dr. Hegedűs György táplálékkiegészítőkről, ezen belül hangsúlyozottan az antioxidánsokról szóló egyik előadásának hangfelvételét. Ebben említést tesz egy kutatásról, melyet Finnországban több tízezer önkéntes dohányoson végeztek. Valószínűleg ugyanerre a vizsgálatra utalt Dr. Bíró György professzor a dietetikus kongresszuson elhangzott beszédében. A vizsgálatot magát annak igazolására indították el, miszerint azok a köznapi tapasztalatok valósak, helytállóak és tudományosan igazolhatók, hogy a tetemes mennyiségű karotinoidot fogyasztó emberekben csökken a tüdőrák kialakulásának valószínűsége. Valóban meglepő eredmény született: a béta-karotint megadózisban fogyasztó kísérleti alanyok nagyobb arányban betegedtek meg, mint a placebót eszegető kontroll-csoport képviselői.
Ez már van akkora horderejű felfedezés, hogy akár kutatók seregének fix megélhetését biztosító nagyszabású igazoló méréseket kezdeményezzenek gyógyszergyártó cégek világszerte (főleg Amerikában), hiszen – úgy vélem, nem kell nagyon bizonygatnom – az antioxidánsok trónfosztása legalább akkora üzlet, mint az antioxidánsok gyártása és forgalmazása. Nem tudom, nincsenek konkrét információim, csak feltételezem, hogy ebből fakad az a jópár hivatkozás „amerikai orvosokra” „finn kutatók” helyett.
Ha a média hitelesebbnek érzi magát attól, hogy amerikanizálja a finneket, lelke rajta... Ezen nincs is értelme morfondírozni; ahhoz túl rövid az élet, hogy ilyesmire pazaroljuk a drága időnket.
Sokkal fontosabb kérdés: Most akkor hogy is állunk ezekkel a fránya antioxidánsokkal? Mi is törtönhetett szegény béta-karotinnal töltött embertársainkkal? Szent-Györgyi Albert a maga által izolált C-vitaminból, ami köztudomásúlag az egyik legkiemelkedőbb antioxidáns, napi szinten állítólag több evőkanálnyit is belapátolt, s így élt 93 esztendőt, 1 hónapot és 6 napot – ez azért nem rossz teljesítmény! Tehát akkor van különbség antioxidáns és antioxidáns között? Vagy van különbség emberi szervezet és emberi szervezet között?
Dr. Hegedűs György a már említett előadásában elmondta, hogy miután a finneknél kijött ez a brutális eredmény, nagyon sokat dolgoztak azon, hogy magyarázatot leljenek. Végtére is arra a következteésre jutottak, hogy a bajt a szervezet kifogástalan működéséhez optimálisan szükséges karotinoid-vegyületek egyensúlyának megbomlásához vezetett a béta-karotin túlzott bevitele. Eszerint a mennyiségnél sokkal fontosabb a minőségi összetétel. Tagadhatatlan tény, hogy a sárgarépát rágcsálóknál kisebb arányban, a szintetikus béta-karotint fogyasztóknál nagyobb arányban fordul elő rák, mint aki egyiket sem veszi magához.
Úgy tűnik tehát, hogy a kulcs a répában van! Úgy tűnik, hogy a kulcs a répában, céklában, sütőtökben, paradicsomban, áfonyában és még sorolhatnám hosszan mimindenben van. Úgy tűnik, a kulcs abban van, hogy az a bizonyos antioxidáns (legyen az alfa-, béta- vagy egyéb karotin, likopin, flavonoid, C- vagy E-vitamin, vagy bármi egyéb) amit beviszünk a szervezetünkbe, honnan származik: gyógyszerkészítésre szakosodott vegyi üzem gyártósorairól, vagy az Anyatermészet „lágy öléről”. Valami iylesmire utal Dr. Bíró György professzor is a már idézett előadásában.
Mi a helyzet a hipermarketek polcain tornyosuló paradicsomokkal, répákkal, narancsokkal és egyebekkel? Mi is lehet ezekben?
... ... ...
